FIZIKAI ÉS LELKI BIZTONSÁG: EGYÉNI KONZULTÁCIÓ, NEM CSAK NŐK SZÁMÁRA

Kinek ajánljuk?

Mindenkinek, aki került vagy tart attól, hogy kerül hasonló helyzetbe, érzett hasonlóan, mint az alábbi – csak részben fikciós - történeteink szereplői.

​

Hanna története

Egyedül mész a kihalt utcán és egyszer csak lépéseket hallasz magad mögött. Megfordulj? Fuss? Mit válaszolj, ha megszólít? Ki ez és mit akar? Csak egy járókelő. Szexoffender. Sorozatgyilkos. Pszichopata. Kétszázra ugrik a pulzusod és nem tudsz gondolkodni. Futok. Nem. Megfordulok. Gázspré? Ja, otthon a fiókban, évek óta lejárt.  Igen, egyenes ütés hárítása. Egy: leszorítom az állam. Nem, az a hátsó fojtás hárítása. Nem tudom, nem emlékszem. Nem. Nem lesz semmi. Nem lesz semmi. Nem lesz semmi.  Legszívesebben elsírnád magad. Basszus.

Dani története

„Gyere már ide, te csíra!” Szerintem rám húzta kormányt, de lehet, hogy én csúsztam rá, ahogy a kerekemet megdobra az aszfalt kitaposott keréknyoma. A visszapillantója csálén, én zakóztam egyet a padkán, inkább megalázó, mint veszélyes esés volt. A nadrágszáram beakadt a láncba, azt próbálom kirángatni. A forma textbook taxisofőr: a többi taxisofőr, a többi autós, a többi gyalogos és a világ elleni folyamatos, évtizedes elkeseredett harcban edződött. A szeméből, testtartásából látszik, hogy a megfelelő hormonok az agyában teljesen kicsapták az összes impulzus kontroll biztosítékot. Meg persze a szövegből is: amiket hozzám vág, attól bármelyik börtön szállításos zárkájában is elpirulnának. Már ötször elnézést kértem, természetesen megfizetem a kárt.  Próbálkozom: jó-jó, ok, most már hagyja abba ezt! Ezt nem kellett volna, az agresszivitás szintet lép. Én is egyre dühösebb vagyok, leginkább a megaláztatástól, de a félelem és a szégyen jóval erősebb. Ez most itt ütni fog. A nadrágom kiszabadult, elfutni simán el tudnék, a sarokig se bírná szuflával. De ne már! Viszont verekedni biztos jobban verekszik, meg hát ő tesztoszteronon pörög én meg simán csak félek. Meg hát, reálisan, mindkettőnknek befigyel a garázdaság, esetleg valami rosszabb. Megfogja a kabátom gallérját, az arca tíz centire kerül az enyémtől.

Zsófia története

Próbálok beolvadni, láthatatlanná válni. Volt egy pillanatnyi szemkontakt, a vér megfagyott bennem. Hogy engem pécéz ki. Nagydarab, kövér, ronda. Lehet, hogy részeg, de inkább őrült. Őrült részeg, aki őrjöng, Láthatóan neki most köze nincs a villamoshoz, a májusi délutáni csúcsforgalomhoz a körúton, a sok normálishoz körülötte, aki döbbenten, rémülten vagy zavarodottan nézi. Ő valahol másutt, másokkal, másban van. Most unta meg, most szakadt el a cérna, most nem bírja tovább, most kell véget vetnie ennek – bármi is az – valahol, az ő világában. Tömeg van, de én egyedül vagyok. Egyedül a rémületemmel, hogy mi van, ha ez a gólem abbahagyja az üvöltözést a kamasz fiúval, aki a srégen szemben lévő ülésen kínlódik, laza fölényességet tettetve és felém fordul. El innen! Lassan felállok. Az idő egyszerre megnyúlik és ponttá zsugorodik. Mintha sűrű, zselés közegben mozognék. Lassított felvétel, de én is be vagyok lassulva.  Még emelkedem, amikor érzékelem, hogy tényleg felém fordul. Mint az álomban, mikor biztos, hogy a legrosszabb történik, amitől félsz.  Vöröses, szeplős bőrrel keretezett, kék, disznószemeit rám meresztve azt mondja: Te ott maradsz, kurva!

 

Ági története

Van valami gépies merevség vagy mesterkéltség abban, ahogy beszél. Olyan felhangolt, kimódolt, mintha úgy akarna csinálni, mint aki normális, de nem megy neki igazán. Kicsit mintha autisztikus lenne. Vagy az. Vagy valami más baja van. Udvariasan megkérdezte, van-e hely mellettem, pedig félig üres a vagon.  Már jó ideje beszélgetünk. Rögtön rákérdezett, hogy Ozorára megyek-e, mert ő oda tart. OK, mondjuk, úgy-ahogy Ozorához vagyok öltözve, nem nagy ügy rájönni, ő viszont nagyon nem Ozora forma. Valószínűleg csak dumálni akar, magányos. Nem néz ki veszélyesnek tulajdonképpen. Egy nerd lúzer. De én nem akarok beszélgetni vele. Az elején sem akartam, de, most már nagyon nem. De valahogy nem tudom lezárni. Elég nyomasztó, ahogy kérdez, az egész beszélgetés tulajdonképpen abból áll, hogy faggat. Vagy csak én vagyok paranoid? Ami még nyomasztóbb, az az, hogy egy csomó információt kiadtam, amit nem akartam. Tudja az igazi nevem, hogy hol szállok le, hogy stoppal akarok tovább menni, hogy egyedül leszek, sőt még azt is, hogy a leszállás után a simontornyai Mini-Coop-ba kell beugranom kajáért. Ő guglizta meg, milyen bolt van közel az állomáshoz. Az én telefonomon. Hogy lehetek ilyen hülye? Megsajnáltam, vagy mi?  Érzékeny, empatikus értelmiségi nő megmenti aspergeres embertársát? Jókislány? Nem értem magam. Pedig eddig azt nem értettem, hogy más hogy lehet ilyen hülye, ekkora viktimológiai Darwin-díjas eset. És most mi legyen? Simontornyáig már leszállni sem tudok.

 

Csenge története

Este hét sincs. Ez nem is egy night club, vagy disco. Sima, sörözős, koktélozós, dumálós hely a belvárosban. Úgy volt, Zitával jövök, mert ketten azért más, de lemondta. Én meg úgy voltam vele, nehogy már péntek este ne igyak egy rozé fröccsöt. Ismerkedni igazán nem akarok, ha úgy alakul, talán. De nem ezért jöttem. Megbántam. Mióta bejöttem szabad préda vagyok a húspiacon. Eddig három beszólás: „Szia cica, van gazdád?” (látta az Aranyéletet), „Kiskezicsókolom!”, „Ne legyél már ilyen szigorú!”. Illetve négy, mert pont most megy el mellettem három heti foci után sörözős arc: „Elnézést, szabad egy mell nézést?” Pedig kinézetre mind nagyjából normális fazonok, túl a pubertáson. Rohadtul utálom, de próbálom túltenni magam rajta: ez ilyen. Amikor a pultnál állok, valaki hátulról a hátamra teszi a kezét, mintha csak helyet kérne a pulthoz jutáshoz. Igazából a tarkómat fogja meg, ujját végig húzza a fülem alatt. Összerezzenek, odébb ugrom, leverem a sósmogyorós tálkát. A mogyorók és az üvegszilánkok szanaszét repülnek. Bénultan, vöröslő arccal nézem, mintha lassított felvételt lenne. Kívülről látom magam, ahogy bambán, kínosan vigyorgok.

 

Juli története

„Remek! Juli ötletei zseniálisak, mint mindig!” Szabolcs, a projekt menedzsere rám néz, tartja a szemkontaktust. Hosszan tartja a szemkontaktust. Fejét alig észrevehetően elfordítja, kicsit alulról, oldalról néz, szemöldöke megemelkedik, magabiztos, domináns mosoly. Fullba tolja a brúszwilliszt. Az zseniális ötletem kábé annyi, hogy a hatos pontnál felhasználhatjuk a múltkori négyes pontnál írtakat. És persze ezt mindenki pontosan tudja a meeting részvevői közül. Reggel odajött, hogy lejövök-e a büfébe egy kávéra, mert a strategic review-val kapcsolatban szeretné kérni a tanácsomat. Ez senior management cucc, fogalmam sincs róla, ki kivel van és miért. Persze nem kér tanácsot, végig ő beszél, elmondja, hogy ő autentikus létben akar élni, neki a tett iránti akarat fontos, lenézi a sok szolga moralitású muglit, aki körülvesz minket (én speciel Nietzscheből írtam szakdolgozatot, és hát a „Der Wille zur Macht” az itt hatalom, nem tett, de ezt persze nem hozom szóba).  Hetek óta ez megy. Eleinte nem tudtam mire vélni, gondoltam lehet, hogy tényleg értékel, csak én vagyok kishitű, önbizalomhiányos. Mostanra minden este ezen kattogok, reggel gyomorgörccsel jövök be, egész nap menekülő utakat keresek, hogyan tudom kikerülni. A többiek persze látják, hogy dicsér, kivételez velem. Persze semmi olyat nem csinál, ami nettó „unprofessional” lenne, nem fogdos, nem tesz szexuális megjegyzéseket. Ha bármit csinálok, én maradok ott hülyén, hogy inkább örülnék neki, hogy elismer, meg hogy na látod, ezért vagy szingli.

​

​

​

​

 

 

 

 

 

 

 

 

A konzultációról

Minden konzultáció egyedi, de a vezérfonalat így lehet leírni:

Az első lépes az, hogy minél részletesebben megpróbáljuk összerakni a történet vagy történetek elemeit.

Ezután végig gondoljuk, hogy milyen gondolatok, érzések zajlottak bennünk.

Megvizsgáljuk a többi szereplőt: mit gondolunk, mi indokolhatta az ő viselkedésüket, ők mit gondolhattak, érezhettek közben.

Gondolhatjuk-e, hogy nem biztos, hogy a mi érzékelésünk pontos volt és ha így van, vajon mit torzíthattunk és miért?

Milyen alternatívái lehettek a cselekedeteinknek és ezek milyen  előnyökkel, hátrányokkal jártak volna?

Milyen nyomokat hagytak bennünk a történtek?

Hogyan lehet a szituatív tudatosság, a kockázatelemzés a reflektív- direktív kommunikáció eszközrendszerének elemeit felhasználva optimálisabban kezelni a hasonló eseteket a jövőben?

​

Multidiszciplináris megközelítés:

A konzulens, Dr. Huszár László alábbi szakmai, tapasztalatai, kompetenciái kerülnek felhasználásra:

• Huszonhét év büntetés-végrehajtási szakmai, vezetői tapasztalat a fogvatartottak kezelése, a bv. biztonság terén.

• Hat év polgári válságkezelői („békefenntartó”) tapasztalat háborús- és konfliktus övezetekben (Irak, Koszovó). Szituatív biztonsági – taktikai tudatosság, ellenséges környezethez (hostile environment) való alkalmazkodás.

• A bv. személyi állománya számára kidolgozott Stresszhelyzet Reakció Tréning (SHRT) anyagának kidolgozása, a képzés vezetése.

• A bv. személyi állománya számára kidolgozott Krízisincidens Tárgyaló (BV-KIT) képzés anyagának kidolgozása, a képzés vezetése.

• Az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociálpszichológia Tanszék adjunktusaként oktatott tárgyak: A szakmai személyiség önvédelme, Konfliktuskezelés, Az instrumentális és impulzív erőszak szociálpszichológiája. A befolyásolás szociálpszichológiája.

​

Keretek

A konzultáción elhangzottakat bizalmasan kezeljük.

Az időtartam 2-szer 50 perc, megegyezés szerint egy vagy két ülésben. Igény esetén további ülések lehetségesek.

Az 50 perces alkalom ára 15.000 Ft. + ÁFA.  

A konzultációt tartja: Dr. Huszár László