Hatan ültünk a sokat látott Land Roverben. Mindannyian nemzetközi emberi jogi szervezetek képviselői. Egy jobb napokat látott ország ritkán lakott belső részén vagyunk. Úti célunk egy használaton kívüli mezőgazdasági épületegyüttes, ahol helyi partnerekkel találkozunk, akiket a rezsim börtöneiben megkínoztak, és hajlandóak erről nyilatkozni.
Egy éles kanyar után ágak feküdtek keresztben az úton. Megálltunk, hogy eltakarítsuk az akadályt, amikor maszkos férfiak léptek elő az erdőből. Géppisztolyt fogtak ránk és utasítottak, hogy maradjunk a járműben. Aztán egyenként kiparancsoltak és az út szélére térdepeltettek mindenkit.
Az országúti ellenőrző pontok gyakoriak ott, ahol fegyveres konfliktus zajlik, vagy a központi hatalom gyenge. Céljuk, hogy információt gyűjtsenek: ki és miért mozog a területen? Közben pénzt vagy egyéb értékeket szereznek az áthaladóktól. Kellemetlen belefutni egy ilyenbe, de az esetek többségében lehet tovább haladni, hiszen a cél nem a közlekedés leállítása, hanem annak ellenőrzése.
Mi is bíztunk benne, hogy egy kis ordibálás, lökdösődés után, talán néhány dollárral szegényebben, de folytatjuk utunkat. Nem akartunk sokat időzni itt, mert fedősztorink – hogy újságírók vagyunk – annál hamarabb dől össze minél tovább kérdezgetnek minket. A jogvédők pedig nem szívesen látott vendégek azon a vidéken… Nem így történt. Hirtelen a csapat egyik tagja felemelt hangon kérdőre vonta az egyik maszkost, aki nem éppen finoman terelte őt vissza a gépkocsihoz. Ne nyúljon hozzám, nem engedtem meg, újságíró vagyok, a munkámat végzem, mit képzel? stb.
Az eredmény: a maszkos, géppisztolyos férfi elszégyellte magát, elnézést kért, és egy lépéssel hátra lépett a saját integritásáért kiálló kollégánktól Helyett: társunkat közrefogták, hátrakötötték a kezét és elvezették a csoporttól, be az erdőbe. Az incidens eredményeképp a fegyveresek jónak látták átkutatni a bérelt Land Rover-ünket és – állításuk szerint – az egyik ülés alatt találtak egy éles lőszert. Hogy ők tették-e oda, vagy egy korábbi bérlő felejtette ott sosem fogjuk megtudni. Mindenesetre ezután minket is megkötöztek és bevittek az erdőbe.
Azért van módom elmesélni a történetet, mert szerencsére mindez csak egy HEAT (Hostile Environment Awareness Training) szerepjáték volt, hasonló ahhoz, amit a Pivot Brigade tréningeken is csinálunk. A tanulságokat a gyakorlat vezetője, egy korábban az elit SAS kommandóban szolgáló ex-katona így foglalta össze: kockázatos helyzetekben, ahol ki vagy szolgáltatva, maradj szürke, érdektelen, unalmas. Ne vond magadra a ellenfél figyelmét. Ha a másiknál van a fegyver, vagy más fizikai erőfölény, ne légy agresszív. A kollégánk, aki felszólalt a bánásmód ellen nem csak magát sodorta veszélybe, hanem az egész csapatot is. Ne akkor harcolj, amikor az ellenfél akarja, hanem amikor neked a legelőnyösebb.
Bár a mindennapi életünk nem kommandós kiképző, a személyes biztonság megőrzésének alapelvei ugyanazok. Egyszerűen fogalmazva: ha nincs a kezedben semmi, nem kell ugrálni. Légy a szürke ember, akire nincs miért felfigyelni. Ne légy feltűnően engedelmes, de ne is keress olyan konfliktust, amiből csak vesztesen jöhetsz ki. Amíg lehet, kerüld el a veszélyes helyzetet. Nem kell minden csatát megnyerni, amit eléd dob az élet. Jobb, ha a büszkeséged sérül, mintha beverik a fejed. Az előbbit meg lehet gyógyítani, az utóbbit lehet, hogy már nem.