Tony King, a Warwick Egyetem professzora szerint a parancsnok, a hadvezér szerepe gyökeresen megváltozott a 21. századra. A magányos, karizmatikus parancsnok vezetési modellje (Montgomery, Patton, Zsukov) nem működhet, helyét a csapatmunka veszi át.
Ha az üzleti életet harcnak fogjuk fel, akkor a hadseregben lejátszódó vezetői átalakulás szükségszerűen lezajlik-e a piaci szereplőknél is?
Az első világháborúban egy hadosztály (14-20 ezer fő) a front vonalán maximum 3 km-ért volt felelős. Egy mai konfliktusban egy hadosztály sok ezer négyzetkilométer területért felel, beleértve annak légterét is. Naponta, éjjel- nappal, műveletek sokaságát hajtják végre. Olyan területeken is, amelyek néhány évtizede még nem léteztek, vagy csekély volt a jelentőségük. Ilyen a CIMIK (a civil lakosság hangulatának, együttműködésének kezelése), a műveletek politikai vonatkozásainak kontrollja, a PSYOPS, azaz a lélektani műveletek. Nőtt a precizitás iránti igény is: egy tévedésből szétlőtt esküvői menet világpolitikai károkat is okozhat. Az infokommunikáció berobbanásakor úgy képzelték, hogy a parancsnok majd a dombtetőn ül egy laptoppal az ölében, és egyedül vezényli le a csatát, hiszen mindent lát, hall, tud. Ehhez képest pont az ellenkezője történt: megnőtt a parancsnoki stáb létszáma, szervezeti komplexitása, differenciálódása, specializálódása.
Dr. King szerint ezt a komplexitást már nem lehet a korábbi séma szerint egy személyként sikeresen kezelni. Ma elkerülhetetlen, hogy a parancsnokság egy magasan képzett, profi, technokrata CSAPAT kezében legyen. King szerint a parancsnoki feladat három elemből áll:
a cél kijelölése
a végrehajtás „lemenedzselése”
a végrehajtók motiválása
Az első (és részben a harmadik) funkciónak valóban az egyszemélyi parancsnokhoz kell kötődnie. Még akkor is, ha a cél kijelölése mögött rengeteg információszerzési, feldolgozási, tervezési munka áll, amit nem személyesen a parancsnok végez. A második esetében viszont, épp a komplexitás, a nagy műveleti sebesség és a valósidejűség miatt fizikai és mentális képtelenség ezt egy kézből/fejből kezelni.
Ugyanakkor a kollektív parancsnokság nem „parancsnoklás bizottsági formában”. (Az megvan, hogy a teve az egy ló, amit egy bizottság tervezett?) A döntéshozatalt, mint munkaelemet egy csapat végzi, de őket a parancsnok vezeti, és nem mindenki dönt mindenről.
Dr. King megkérte James „Maddog” Mattis és David Petraeus tábornokokat (igen, az utóbbi karrierje „nem szépen öregedett”), hogy véleményezzék az elméletét. A két gyakorlott, háborúkat megjárt magasabb parancsnok úgy látta, hogy komplexitás ide, valósidejűség oda, a parancsnoki feladat soha nem lehet kollektív. Igaz ez a vállalat irányításban is? Nőtt-e ennyire a komplexitás az üzleti életben? Miben más ma mondjuk egy kereskedelmi céget vezetni, mint a múlt század közepén? Változik-e az elvárt vállalati felsővezetői imázs, szerep? Hogy kapcsolódik össze a kollektív vezetés és a felelősség kérdése? Melyik hatékonyabb: a magányos hős, vagy a csapat alapú vezetés?
Mi itt olvastunk, hallgattunk erről:
